Eszterék esküvője

Első alkalommal forgattam, a budapesti Szent István Bazilikában esküvői szertartást. Mondanom sem kell, hogy nagyon izgultam az előző napokban. Igyekeztem olyan felvételeket gyűjteni, ahol jól látszik a templom belülről, de nem igazán találtam, még a weboldalukon sem olyat, ami segített volna.

Az izgulás ezért volt, mert szinte úgy éreztem, hogy felkészületlenül érkezem, de szerencsére Eszterék mindenben segítettek. Beszéltem a pappal, aki készséggel állt rendelkezésünkre, és mindenben segített a szertartás előtt. Nagyon kevés idő állt rendelkezésre, mert a sok turista, és a mi szertartásunk előtti esketés miatt, nagyon kevés idő állt a rendelkezésünkre, a terep felmérésére. Utánunk is jött egy esküvő, tehát ez inkább hasonlított már egy gépezetre, mint egy meghitt esküvői szertartásra. De hát a Bazilika felkapott, mit vártam volna 🙂
Ettől függetlenül sikerült minden mikrofont, és kamerát beüzemelni, és kitalálni, hogy hova kerüljenek. Ahogy elindult a szertartás, már nem volt izgalom a részemről, minden a megszokott rutin szerint ment, és egy csodálatos, élőzenével fűszerezett templomi szertartás tanúi lehettünk. Kivonulást követően a bazilika oldalánál volt egy kis összejövetel és csokordobás. Ezután pedig mentünk kreatív felvételeket készíteni a várkert bazárhoz és környékéhez.

Ezt követően pedig mentünk a közeli Manna Lounge étterem helyszínére, ahol még parkolóhelyünk is volt 🙂 (ez lehet feleslegesen hangzik, de óriási segítség, hogy időben megérkezünk, bepakolunk, és még közel is van a járgány, a sok cuccot pedig egyből be tudjuk pakolni). A szolgáltatói asztal a teraszon volt, ahonnan persze mindent láttunk, így semmiről nem maradtunk le, nagyon hangulatos a helyszín.

Innen pedig egy remek hangulatú vacsora kezdődött, beszédekkel, nyitótánccal, bulival, tortával, ahogy az lenni szokott. Elképesztően kedves embereket ismertem meg, és nagy élmény volt számomra ezt az esküvőt leforgatni. Mintha régi ismerősökkel dolgoztam volna együtt 🙂
Itt köszönnöm meg a segítséget Bencsik Ádám kollégámnak, aki segített a B kamera mögötti küzdelemben a szertartáson, és a lakodalomban!

Eszterék írták

Szia Laci 🙂

Szeretném még egyszer megköszönni a csodálatos munkádat, munkátokat. Meg szerettem volna nézni mindet és utána levelet írni. Annyira nagy örömet szereztél. Bármiben esetleg bizonytalan voltam az esküvő pillanatait tekintve, most visszanézhettem 🙂

Nagyon jó érzés volt, és valami fantasztikus módon megörökítettétek, csodásak az effektek, a szögek, a fény árnyék játékok, minőség. Tényleg csak dicsérni tudom a munkát! Minden fontos pillanatot megörökítettetek és minden emberi érzelem rajta van. Külön köszönöm, hogy minden rokon látható. Sajnos nem volt idő arra, hogy a fotóssal kisebb csoportos fotókat csináljunk, és Ti kárpótoltatok mindenért. A hegedű, ahogy kimegyünk a templomból, a ruha…….. MINDEN! Annyira hálás vagyok a munkádért, fantasztikus, művészi, aprólékos, és annyira jó a drón, teljesen monumentálissá teszi. Mindenkinek ajánlani foglak Titeket, akinek csak szüksége lesz videósra 🙂



error: A tartalom másolásvédelem alatt áll!