Beholder DS1 gimbal – teszt

Az utóbbi időben egyre inkább elterjedtek az elektromos kamerastabilizátorok. Leginkább az egykezes gimbalok lettek felkapottak, a kisebb súly és a hordozhatóságuk miatt.

A Beholder DS1 gimbal 3 tengelyes kamera stabilizátor, mely 1,7kg-ig terhelhető.

A bekapcsológombbal lehet aktiválni az eszközt, mely elég fura helyre került, pont ott helyezkedik el, ahol folyamatosan fogjuk a markolatot, így akár használat közben véletlenszerűen kikapcsolhatjuk, bár ez még nem fordult velem elő, de mindig bennem volt..

A Joystick-al különböző irányokba lehet elmozdítani a kamerát, illetve megnyomásával intelligens módok érhetők el.

Első a follow mód, mely folyamatosan követi a kezünk mozgását, fel és le illetve panorámázhatunk is vele, mivel nagyon finom mozgást érhetünk el joystick használata nélkül is.

Amennyiben még egyszer megnyomjuk a joystick gombot akkor a lock mód érhető el, ilyenkor a kamerát tartó tengely nem reagál semmilyen mozgásra.

Ezek a módok nagy segítségünkre lehetnek különféle helyzetekben a forgatás alatt.

Többféleképpen is használhatjuk, mint például a low angle helyzet, amikor a kamera markolatát átbillentve használjuk, így a kamera fölött lesz a markolat és így sokkal közelebb helyezkedik a földhöz, így is látványos hatást lehet vele elérni, de óvatosan kell használni, mert a motor hajlamos ilyenkor a mikrorezgésekre, melyek a felvételre is rá kerülnek, így használhatatlan lesz az anyag, érdemes gyakorolni éles helyzet előtt!

Használat előtt mindenképpen ki kell súlyozni a kamerát, hogy ne a motorok tartsák a terhet, mivel a motorok feladata a stabilizáció és ha plusz erőt kell kifejteniük, akkor rövidül az élettartamuk.

Dupla csavaros megoldás nem a kedvencem, de mindenképpen hatásos, ne felejtsük el mind a kettőt rögzíteni, miután beállítottuk a tengelyt. Ne tépjük meg a csavarokat!

A talp melyet a kamera aljára rögzítünk, nem szabad erősen meghúzni, mivel így eléggé szorulni fog, és nehezen tudjuk csúsztatni a beállítás során. Kisebb gépek esetén, vagy nagyobb objektíveknél, érdemes a gép aljára feltenni egy speciális adaptert, melyet mellékelnek a gyártók. Ugyancsak a csomag része egy usb porton keresztül üzemeltethető LED lámpa…

2x 3 db akkumulátort kapunk mellé, mely ha kevésnek bizonyul könnyen beszerezhető, mivel nem a gyártótól kell beszereznünk, így könnyen és olcsón hozzájuk juthatunk. Az akkukat 4-5 órán keresztül kell tölteni usb porton keresztül és ezek akár 3 órát is bírnak, mivel 2 csomag van így akkor 6 óra üzemidő is elérhető velük. Amit hiányoltam, hogy nem kapunk mellé töltő dokkot. Amint elkezdenek merülni az aksik, akkor a bekapcsoló gomb pirosan fog világítani.

A külső dizájn elég jól sikerült, ugyanis könnyen elfér az én táskámban is, nem úgy mint a Zhiyun Crane…

Kikapcsolt állapotban is könnyen hordozható az eszköz, nem “igényes” és ami pozitív az egykezes gimbaloknál, hogy nem kell különféle beállító állvány hozzájuk, melyre le kell rakni. Könnyen vihetjük a kezünkben és nem szakadunk meg tőle, illetve összecsukva bárhova letehetjük akár kamerával is.

Ami tetszett benne, hogy ár/érték arányban nagyon jó és használható gimbalt kapunk, finom mozgásokkal és könnyű hordozhatósággal. Viszonylag nagy és nehéz kamerákat vagy objektíveket is elbír az 1,7kg teherbírásával.
A  markolat elég vastag emiatt sok használat után elég kényelmetlen lehet, a motorok nem mozognak 360 fokban, illetve néha berezonálnak.

Kezdő gimbalnak mindenképpen ajánlom, ezen nagyon jól lehet tanulni, illetve dokumentumfilmezéshez, vagy esküvői filmek készítése közben nagyon jól jöhet, és akár egész nap használhatjuk a 6 órás üzemidővel.