Egy nap Rómában – Timelapse videó

Egy nap Rómában – Timelapse videó

 

Elkészült az idei év utolsó munkája, amelynek készítését nagyon élveztem és sok tapasztalatra tehettem szert, mivel nem készítettem még hasonlót:

Egy nap Rómában.

 

Az élet kiszámíthatatlanságából kifolyólag eljutottam Olaszország különböző pontjaira, később sikerült Rómaban letelepedni egy kis időre, ahol videós illetve néhány fotós megrendeléseket teljesítettem. Ez előtt sohasem jártam ott és nagyon megtetszett a város, emiatt eszembe jutott a timelapse ötlet, hogy néhány részét megörökítsem. Sajnos időm nem sok volt, a timelapse készítéséhez pedig időre van szükség. Ez a “munka” nem megrendelés volt, csupán önszorgalomból készült, tapasztalatszerzés gyanánt.

colosseo3_LaszloIncze

Il Colosseo

Összesen 3 nap alatt sikerült lefotózni azokat a helyeket, amelyek leginkább tetszettek. Sok más helyszín volt, amit még külön meg akartam örökíteni, de a rendőrök szóltak, hogy itt nem szabad stb… Illetve a Fontana Di Trevi-t pont tisztították ekkoriban, így kimaradt. A turistalátványosságokon kívül szerettem volna több tömeget fotózni, a metróalagutakat.. stb de ilyenkor mindig szóltak, hogy nem szabad, miután összeraktam az állványt és a gépet…

colosseo_2_LaszloIncze

Il Colosseo

A videó, Róma külső részeitől indul a reggeli órákban és a néző folyamatosan halad a látványosságok felé, egyenesen a nyüzsgő városba, majd a videó végén lenyugszik a nap. Róma hatalmas és nem lehet mindent megnézni egy nap alatt, ezért érdemes többször visszatérni és felfedezni új dolgokat.

római házak_LaszloIncze

Via Gallia

A timelapse készítése egyre divatosabb és elterjedtebb, ezért külön nem szeretnék erről írni, mivel az interneten rengeteg leírást találtok róla, de már nagyon régóta jelen van a filmkészítés területén. Mivel a film, mint nyersanyag nem volt olcsó, a mai digitális gépekkel ez már nem probléma, ezért örvend ekkora népszerűségnek.

scale_LaszloIncze

Piazza del Campidoglio mellett, ahol rám szólt egy rendőr, hogy hagyjam abba a filmezést.

A timelapse készítéséhez szükséges eszközök, DSLR fényképezőgép, egy stabil állvány, és ha nincs beépítve a gépünkbe a timelapse funkció, akkor külön meg kell vásárolni egy intervallométert. Persze ezek mellett sok akkumulátorra és sok-sok kártyára is szükségünk lesz…

Én 4 objektívet használtam a Canon 60D gépemhez, nagylátószögnek a Samyang 14mm f2.8-at, mellette pedig Canon 50mm f1.8 és egy Helios 58mm f2-t használtam. A teniszmérkőzés telefotózását pedig Canon 70-200mm f4 (non IS) objektívvel fotóztam. Az intervallométer pedig egy kb 3-4000Ft-os utángyártott kioldó (mert a gyári Canon elég drága) amire nekem szükségem volt ez is bőven megtette, de a Canon gépekhez elérhető Magic Lantern program támogatja a timelapsehez szükséges fotósorozat kioldást, de ezt mindenki a saját felelőségére telepítse.

Én három darab 32gb és egy 16gb-os kártyát fotóztam tele, és csak bizonyos témákat tudtam raw-ban elkészíteni. Általában 2 másodpercenként exponáltam így folyamatos gyorsított felvételt eredményezett ez a beállítás, később a vágóprogrammal ezt finomítottam.

Az első felvételeket a Foro Italico teniszpályájánál készítettem, de ez nem volt tudatos, csupán lehetőségem nyílt végignézni kettő mérkőzést és vittem magammal a gépet is, ez nagy élmény volt nekem és szerettem volna látványosan megörökíteni. Több felvétel nem is került bele a végleges videóba, csak amennyit szükségesnek éreztem 🙂 Az egyik játékos Novak Đoković volt, de ellenfelére már nem emlékszem.

1_SuperTennis_laszloIncze

Samyang 14mm F2.8

2_SuperTennis_LaszloIncze

Canon 70-200mm F4L

 

A videó kezdő felvételét a vízvezetékeknél (Acquedotti) készítettem, itt tudtam leginkább kihasználni a Velbon Sherpa 4430D állványom előnyeit, ugyanis teljesen ki lehet hajtani a lábait, így lehet nagyon alacsony kameraállást elérni. Megbízhatónak és masszív állványnak bizonyult, nagyon jó és kényelmes, mivel nagyon picire össze lehet csukni, és nem túl feltűnő. Nem műanyag! 3,5kg a terhelhetősége, max magassága 152cm (azt hittem kevés lesz, de nem volt az) a min. magassága 22cm és adnak hozzá hordtáskát is 🙂 Másik nagy előnye, hogy egy kézipoggyászban is elfér fej nélkül.

A felvétel érdekessége, hogy a kamera elmozdul a térben, de ezt csak utólag tudtam megcsinálni.

aqcuedotto_1_LaszloIncze

Rögzítés közben.

 

velbon2_LaszloIncze

kézipoggyász

 

Mivel semmilyen drága kameramozgató eszközöm nincs az ilyen megoldásokhoz és nem is tudtam volna magammal cipelni, így  maradt az utólagos megoldás. Adobe Lightroom-ban kidolgoztam a fotókat, majd After Effectsben összeillesztettem a képeket. Ezután duplikáltam a videót, majd kimaszkoltam a kép alsó részén látható föld részét, majd ismét duplikáltam az eredeti videót, és kimaszkoltam a bal oldalt található növényeket, ezt megismételve a jobb oldalt található növényekkel, és végül a vízvezetéket is kimaszkoltam. Ezeket 3D layerként alkalmaztam és generáltam egy kamera layert, ezek után el kellett tolni a már meglévő rétegeimet a térben és újrapozicionálni őket, hogy mindegyik fedje a másikat. Ezután következett a mozgás elkészítése a kamerával, ám ilyenkor is szétcsúszhatnak a rétegeink erre figyelni kell nagyon.

aqcuedotto_2_LaszloIncze

Velbon Sherpa 4430D

acquedotto

After Effects – exportálás

 

 Az így kapott videót 4k felbontásban exportáltam ki a programból. Ugyan ezt a hatást alkalmaztam 1:34-nél a Diadalív fotózásánál is. Az ilyen fajta effektre van egy külön program a Panolapse, amelyben külön akár 180 és 360fokos pásztázást is ki lehet hozni utólag, ám nem tökéletes, ezért ezt csak kisebb mozgásokra érdemes használni. Rövidebb panorámázást én is készítettem, de nem programmal, hanem az állványommal. A videóbana 2. percnél látható ez a rész, itt minden fotó között egy kicsit jobbra mozdítottam az állványfejet és az így kapott képeket LR-ban kidolgoztam, majd ismét összefűztem After Effectsben és kistabilizáltam. A készítés nem volt valami kényelmes, mivel folyamatosan a gép felett görnyedtem és vártam a pillanatokat amikor elmozdíthatom a kamerát, az ilyen ötletekhez nagyon stabil és megbízható állványfej szükséges.

A vágás során érdemes az ilyen videókhoz egy kis motion beállítást adni, hogy ne legyenek a képek mozdulatlanok és a crop beállításokkal is érdemes játszadozni, mert többféle képkivágást hozhatunk létre. Érdekességként tilt-shift effektet is készítettem. A videó végül FullHD felbontásban készült el. A fotók feldolgozása 2,5 hétig tartott, az effektek, vágások további két hetet vettek igénybe. 15000 fotót használtam fel. Zenét nagyon sokáig kerestem, végül a jamendo.com oldalon találtam kettőt, ami végül hasonlított az elképzeléseimhez, majd ezekből készítettem egyet, mivel hangnemben nem tértek el. Az összes fotót Lightroom-ban dolgoztam fel kötegelve, és a videókat After Effectsben illesztettem össze, a hangot pedig Adobe Premiere-ben vágtam készre és exportáltam ki wav fileban.

Egyedül a flicker hatást nem tudtam utólag korrigálni, több programot is kipróbáltam, de erre a rögzítés során kell figyelni. Továbbá a Samyang objektívre nem lehet semmilyen szűrőt feltekerni, ugyanis nem ilyen a kialakítása, emiatt már megváltam tőle és vettem egy Tokina 16-50mm f2.8-at, amellyel már legközelebb tudok ND szűrőt használni.

samyang14mm_LaszloIncze

Samyang 14mm f2.8

Az ide beilesztett fotókat Samsung galaxy core duos telefonnal készítettem, és feltöltöttem Instagramra is színte azonnal, így megnézhetitek dátum alapján, hogy mikor készültek a fotók. A méreteket csökkentettem a feltöltés miatt.

templ_LaszloIncze

Traianus-oszlop

 

Vittorio_LaszloIncze

Vittorio Emanuele

 

 

A One day in Rome Timelapse megtalálható a Vimeo feltöltő oldalamon is.

One day in Rome – Timelapse from Laszlo Incze on Vimeo.



error: A tartalom másolásvédelem alatt áll!