Zenekari klipforgatás 2020 – Ajna projekt

Nagyjából 7 év telt el azóta, hogy zenekari klipet forgattam volna. Az utolsó aminek a munkálataiban részt vettem, az a saját zenekaromé volt 🙂 akkor még nem egyedül forgattam, de nem kevés feladat várt rám.
A forgatás előkészítése, nyersanyagok legyártása, és az utólagos effektek munkái voltak az én feladataim, mindez 2013-ban. Azóta eltetl egy kis idő…

A hazai progresszív rock zenekar, az aJna 2020. április 9-én jelenteti meg debütáló lemezét ‘Rengeteg’ címmel az Inverse Recordson keresztül.

Talán egy-másfél hónapja van már, hogy megkeresett Piller Gyuri barátom, azzal az ötlettel, hogy szeretnének egy klipet forgatni, nagyon szűkös határidőn belül.
Hamar igent mondtam rá, pedig nem unatkoztam akkor sem, de tudtam, hogy nem egy hétköznapi, egyszerű klipet szeretne, hiszen ismerem őt régóta, és a zenekarát is.

Két hét alatt kellett kitalálni, és megvalósítani ezt a projektet.
Szerencsére Gyuri hamar kitalálta az alapkoncepciót, amit sikerült együtt tovább csiszolni, majd megtalálni a helyszíneket és a főszereplőt.

A forgatás nagy kihívás volt, hiszen egy nap alatt vettük fel a történeti szálat és a zenekaros részt, ezeket általában két külön napon szokták leforgatni.
Amíg le nem ment a nap, addig forgattunk. A kihívás nem csak a forgatásra álló rendelkezési időre vonatkozik, hanem az előkészületeket, a megfelelő helyszínek megtalálása. Több erdőt is megnéztem a környéken, de az utazás is kizáró tényező volt, hiszen nem lehetett 1 órát utazni a helyszín miatt, mert sok idő és energia megy el a forgatásról. A közelben, Békéscsaba mellett forgattunk a Praktiker (nem reklám) melletti kis erdőben, egy egy “sarokkal” feljebb találtunk a Veszellyel átellenben egy nyúlfekvésnyi kis zöldes erdőt, ami tovább csiszolta a történet, hiszen eredetileg nem lett volna ilyen erdő, mert azt hittük, hogy amíg a tavasz be nem köszönt nem lesz semmilyen “színünk” az erdőben (levelek, rügyek, színes aljnövényzet).
A megfelelő mennyiségű nyersanyag legyártása mellett, a klip hossza volt még aggasztó. Sok tartalmat kellett felvenni ,hogy kitöltsük a majd 8 perces zenének.
A forgatás előtti napon pedig leszakadt egy kisebb mennyiségű hó adag, de a forgatáson az időjárás nem is lehetett volna szerencsésebb. Reggel 9-től kezdtük a forgatást és du. 5-ig forgattunk, annyi szünettel, míg a másik helyszínre átértünk, és folytattuk is a forgatást. A zenekar pakolt, mi folytattuk a sztori forgatását a másik helyszínen.

Nézzétek meg a werk filmet is! 🙂

Feszített volt a forgatás, hogy minden meglegyen, de úgy érezzük, hogy sikerült valami különlegeset alkotni, mely méltó lehet a zenekar stílusához.


error: A tartalom másolásvédelem alatt áll!