Balaton, Balcsi, vagy más néven a Magyar Tenger

Balaton, Balcsi, vagy más néven a Magyar Tenger… Bárhogyan is nevezzük, csodálatos, bármelyik évszakban járunk ott.

Lake Balaton | Drone film from Laszlo Incze on Vimeo.

Alig egy hete ért véget a Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny, melyen operatőrként voltam jelen, és az az egy hét szinte elröppent, mert ilyen környezetben nem megerőltető a munka.  Bármerre nézel, mindig szép tájat látsz és sokszor ennyi is elég, hogy feltöltődj.

Kollégámmal, Bencsik Ádám, fotóssal, a Balaton déli részén tartózkodtunk Fonyódon, ahonnan folyamatosan a Badacsony a Tóti hegy és társai húzódtak. Szinte minden nap más arcát mutatta a környezet, egyik nap ködös reggelre ébredtünk, a másik nap végig beborul és volt, hogy esett az eső, majd Horvátországot és vele együtt az Adriát megszégyenítő naplementében lehetett részünk.

Ez támadni akar! – Ádám lát valamit…

Alföldi gyerekként hatalmas élmény volt így látni a Balatont, mikor nincs tele turistával és fürdőzővel. Állítólag folyamatosan javul a víz minősége is, ezt az óriási 20 +-os halak is bizonyították, melyeket 5-700 méter távolságról húztak ki és mérték le a horgászok. Megjegyzem soha életemben nem láttam ekkora halakat…

Tovább fokozva a hűha faktort, nekem azért is volt nagy élmény, mert állítólag a tavalyi versenyen, a déli szakaszon végig szakadt az eső. Idén csak egy délután volt ilyen, persze ezen felül elég nagy szelek fújtak a parton, sokszor a drónom alig bírta ezeket a széllökéseket. Én kb 3 vagy 4 évesen láttam a Balatont, de alig emlékszem valamire, az egyik élmény ami megmaradt az sem túl pozitív, mert egy döglött angolna sodródott el mellettem… Halkan megjegyzem, hogy ez most is visszaköszönt, mert egy döglött angolnához most is szerencsém volt, az egyik kikötőben ott “vergődött” egy szép nagy példány. Ezt leszámítva csakis pozitív dolgokat tudok írni, hiszen olyan látványban volt részem, melyeket ha nem örökítettem volna meg valamilyen formában, akkor azt nagyon bántam volna.
Hazafelé sikerült beugrani Keszthelyre, Révfülöpre (itt volt az eredményhirdetése a versenynek) láthattam a Szigligeti Várat, de csak lentről, vagyis fentről, mert drónnal közelebb tudtam “menni”

Szigligeti Vár

Majd a pontot az “i”-re Tihany tette fel, de az oda vezető utat is csak araszolósan lehetett megtenni, mert végig hihetetlen fények és elképesztő környezet ölelte körül… Bámulatos volt az út végig. Majd megérkeztünk Tihanyba, ahová naplemente előtt mindössze kb 40-50 perccel sikerült érkeznünk. Ádámmal csupán az volt a tervünk, hogy amíg a nap süt addig nem foglalkozunk semmivel, csak a tájat fotózzuk és naplemente előtt Tihanyba kell érni Szerencsére ez sikerült is, gyorsan találtunk egy parkolóhelyet, 300Ft-ot fizettünk egy órára, majd kivettük a kocsiból a cuccokat és irány a Tihanyi apátság, de már a fölfelé vezető út is csodaszép volt. Nem gondoltam volna, hogy Tihany ekkora hatással lesz rám, de szerintem a lehető legjobbkor sikerült odaérni.

Papírhajók…

Amint felértünk egy hihetetlenül gyönyörű panoráma fogadott… Apró papírhajóknak tűnő vitorlások, és a hatalmas kékség… De sokáig nem lehetett csodálni, gyors pár fotó, majd összerakom a drónt és felszállás.

Szegény drónom egyetlen akkumulátorával együtt már eléggé gyengélkedett és a nagy szél ezt csak fokozta, talán 30-40%-os töltöttség volt, de úgy voltam vele, bármi  is adódik én ezt a látványt “haza akarom vinni” és így is lett. A drón felszállt és pár manőverrel, fotóval és videóval később a nap sugarai egyre inkább eltűntek a hegyek mögött és fokozatosan hűlt a levegő. Én pedig boldog voltam, mert kb életem fotóit sikerült meglőni a kis szerkezettel

Egyik fotó.

Ezt követően bevertünk egy gyrost, és már teljes sötétségben indultunk neki az útnak egyenesen Békéscsaba irányába.

Nos, amint írtam, megannyi élménnyel tértem haza és minden bizonnyal vissza fogok menni ezekre a helyekre, mert több időt szeretnék eltölteni a Balatonon. Személy szerint szívesen forgatnék esküvői filmeket is

Egy kis őszi hangulatú balatoni videó.

Balaton | Autumn mood 2017 from Laszlo Incze on Vimeo.

 

Kettő kisfilmet készítettem is a nyersanyagokból, melyek elég szépen visszaadják a Balaton által nyújtott látványt. Remélem tetszett Nektek. Bízom benne, hogy mihamarabb vissza tudok menni forgatni
Néhány fotó pedig itt érhető el. A galéria folyamatosan frissül.

Instagram oldalamra is folyamatosan töltök fel balatoni fotókat.

Kövesd a Facebook oldalamat is, hogy azonnal értesülj a legfrissebb újdonságokról.



error: A tartalom másolásvédelem alatt áll!